Spots 
A női vízilabda 2000-ben került az olimpiai programba, és mindjárt az első döntő megismételhetetlen izgalmakat hozott. A házigazda Ausztrália az oroszok elleni fordítással jutott be a fináléba, ahol a nagy favorit Egyesült Államokkal találkoztak. Az amerikaiak 14 másodperccel a vége előtt egyenlítettek (3-3), de volt még nem is egy fordulat a meccsben.
Az utolsó támadást góllal fejezték be az ausztrálok 1,4 másodperccel a vége előtt, de mivel a bírók belefújtak az akcióba, mert kiállítottak valakit az USA-ból, az eredményjelző azt mutatta: 1,4 másodperc van hátra. Ez az idő a vízilabdában egy passzra és egy lövésre elegendő. A balkezes Yvette Higgins kicsit távolodott a kaputól, nyolc méterre helyezkedett, olyan távol volt, hogy üresen hagyták, ő kapta meg a labdát, és védhetetlenül zúdította a jobb felsőbe. A parkokban ezrek ünnepeltek, az ország legnagyobb sportpillanata volt ez az utolsó másodperces gól.
„Tündérmese” – írta erről a jelenetről a csapat edzője, Görgényi István a Küzdj meg az együttműködésért című, most megjelenő könyvében. Görgényi a döntő előtt sokat beszélgetett Higginsszel, látta rajta az akaratot, és azt kérte tőle, hogy ne a center, vagyis a kapu felé ússzon, mert azzal csak a védekező csapat dolgát könnyíti meg, hanem épp ellenkezőleg. Ebben a felfokozott helyzetben és idegállapotban Görgényi nem kért időt, Higgins pedig emlékezett a kapitány szavaira, majd eleresztette a tökéletes lövést, a 17 ezer őrjöngő hazai néző legnagyobb örömére. A királyi pár is ott volt a lelátón, ők is gratuláltak a csapatnak a 16 hazai aranyérem egyikét megnyerő válogatottnak.
Görgényi az Újpest játékosa volt itthon, az 1972-es olimpián az ezüstérmes csapat tagjaként vett részt, egy évvel később az első világbajnokságon aranyérmes lett, 1974-ben az Európa-bajnokságon állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Az 1976-os olimpiai bajnok csapatból azonban kihagyta őt Gyarmati Dezső, ami akkor nagyon megviselte. A most megjelenő kötetében már távolabbról tekint erre az eseményre, és azt írja, hogy az elmélete szerint ő maga is a probléma részét jelentette. Az 1976-os év neki így csak amiatt lett sikeres, mert befejezte jogi tanulmányait az ELTE-n.
Miután abbahagyta a játékot, nem szokványos út állt edzőnek, hanem előbb a pszichiátriai osztályon dolgozott, és az ottani felfedezéseit integrálta edzői munkájába. Meghökkentette, hogy a pszichológiai szakirodalomban elterjedt a hatvanas évektől, és a kilencvenes évekig uralkodó nézet volt, hogy a verseny akadályozza az együttműködést.
1985-ben bajnok lett az Újpesttel, ami azért váltott ki nagy figyelmet, mert egyetlen válogatott játékos volt a csapatban. Intenzív kis csoportos edzésgyakorlatokkal már ekkor szinte provokálta a játékosok együttműködését.
1990-ben Franciaországba szerződött, és a csapatépítési módszerének apró elemeit megosztotta Arséne Wengerrel, aki akkoriban a Monaco focicsapatának edzője volt. Vadászterület – mondta neki franciául (territoire de chasse) az egyik beszélgetésükön. Angolul Hunting Territory az elnevezés, aminek a rövidítése HT. Wenger később Angliában futott be nagy karriert, többször is bajnok lett az Arsenallal.
Görgényi 1998-ban került Ausztráliába, ahol megbízták a sportág alapjainak letétele mellett egy komoly erőt képviselő válogatott kialakításával is. Hazai pályán nyilván szerettek volna jól szerepelni, de nem raktak magukra pluszterhet azzal, hogy az aranyéremről beszéljenek. Munkája csúcsa az olimpia szereplés volt, nyolc nap alatt kellett hét meccset lejátszaniuk, és az utolsón kellett mentálisan és fizikálisan is a topon lenni. Utána már kevésbé élvezte a munkát, a 2004-es negyedik hely nem rossz eredmény, de többre vágyott.
A módszere lényege, hogy egy csapat játékosainál szükségszerűen kialakulnak területi átfedések, és a saját területét mindenki óvja, amit kezelni szükséges. Az elmélete szerint, ha nincs meg a játékosok közti kommunikáció, akkor paranoid fal keletkezik, ami egyre csak erősebb és magasabb lesz, ha elmarad a megfelelő kibeszélés. A módszerét szerte a világban tanulmányozták és alkalmazták.
A ötvenes évek egyik hírhedt kifejezése, a csengőfrász adta az ötletet ahhoz, hogy tükörfrásznak nevezze el azt a jelenséget, amikor egy vezető fél a szembenézéstől. A saját életében is volt ilyen, és úgy ítélte meg, hogy egy meccs hajrájában elkövetett hiba beismerése még hitelesebbé tette a csapata előtt, mint ha nem vállalta volna fel. Sok edző ilyenkor attól fél, hogy a tekintélye összeomlik, de szerinte ez téves megközelítés.
A női vízilabda 2000-ben került az olimpiai programba, és mindjárt az első döntő megismételhetetlen izgalmakat hozott.